A 21. század legnagyobb átverései #2 Védőoltás-ellenesség 2017.02.09.

Hirdetés

Amerikában már hagyományokkal bír, hazánkban most kezd teret nyerni az az újfajta ellenállás, amely a védőoltásokkal szemben bontakozott ki. Léteznek honlapok és Facebook-oldalak is, melyek külön erre a mozgalomra specializálódtak: álhírekkel és valóságtartalommal nem rendelkező “tanulmányokkal” próbálják elhitetni az emberekkel, hogy a védőoltások nem védenek, hanem éppenséggel ártanak. Leggyakrabban ebben az esetben is ismeretlen amerikai áldoktorok szolgálnak megbízható, bizonyító erejű forrásokként. Na és persze a YouTube-videók sem maradhatnak el. Leggyakrabban arra az amerikai orvosra hivatkozva érvelnek, aki “bebizonyította”, hogy az egyik gyógyszergyár védőoltása autizmust okoz. Később kiderült, hogy az eredményeket meghamisította annak érdekében, hogy az ő vakcináját forgalmazzák, és alkalmazzák az orvosok. Természetesen a hívők körében az eredményhamisítás nem létező dolog, és nem gondolnak bele, hogy kisgyermekek ezreit sodorják veszélybe tudatlanságukkal.

Az első rész elolvasásához kattints ide.


Megosztás:

Hirdetés

Cimkék:

oltás vakcina átverés 21. század

Szerző: Kitti, Attila, Valentin


Tetszett? Oszd meg ismerőseiddel!



További cikkek az oldalon:

A Valentin-nap ötven árnyalata
10 esemény, ami miatt többet (vagy kevesebbet) ültünk felnőtt filmek előtt
Magyar népesség, helyzetkép.
A kis bajszos figura, Adol…Charlie Chaplin!
Sopron, hűségből 5-ös!